2013. nov. 9.

Gyöngy-fonal keretes képeslap és elkészítése

Megfordított színekkel  kicsit más, de így is szeretem :)



Mint írtam, az előző képeslapoknál használt ezüst színű fonallal elég macerás volt dolgozni, ezért megpróbáltam egy picit vékonyabbat beszerezni. Írhatnám, hogy Murphy törvénye, de amerre jártam, épp nem lehetett kapni. Nem tagadom, kissé lelombozott a helyzet, de rájöttem, hogy egyszerű hímzőfonallal is jól működik a dolog és ami a legfontosabb, hogy minden gond nélkül átfűzhetők egymás mellett a szálak. 

Jó móka ez a fűzögetés és itthon már akadt is, aki próbálkozott vele. Talán érdekel másokat is, hát készítettem egy képsorozatot a folyamatról. Nem bonyolult az elkészítése, bár egy-két dologra nem árt odafigyelni.



Hozzávalók:


Egyszerűbb dolgunk lesz a végén, ha már a gyöngyök felrakása előtt felragasztjuk a keretes lapra a kétoldalú ragasztót (én a hátsó kartont is előkészítettem, ha már kézben volt).


Ceruzával bejelöltem a gyöngyök helyét, ezután egyszerűen csak a pontok közé kell illeszteni őket.
Egy helyen át is lyukasztottam, hogy a fonalat a hátoldalon lehessen eldolgozni.


Egy tű segítségével illesztettem a helyére minden gyöngyöt, így a lyukak a megfelelő irányba néznek. 


Szerintem a rögzítéshez a legjobb pillanatragasztót használni, abból is a gél állagút, ami nem terül el, amint a papírra nyomjuk. Sajnos én csak folyékonyat kaptam, de kis odafigyeléssel ez is jól működött. Érdemes felragasztás után lesúlyozni és teljes száradásig pihenni hagyni az alapot, különben a gyöngyök leválhatnak a papírról.


A fűzés menete lépésenként (talán túl részletes, de így biztosan érthető):

1. A keret hátuljáról átfűzzük a fonalat:


2. Átszúrunk a gyöngyön és folyamatosan haladunk egy irányban. Ügyelni kell arra, hogy az átszúrás iránya mindig ugyanaz legyen! (én kívülről befelé szúrtam)




3. Amikor visszaérünk az első gyöngyhöz, ugyanúgy fűzzük át a fonalat, mint eddig, de azután visszafordulva a 8-as számú gyöngybe szúrunk.





4. Amikor visszaérünk az első gyöngyhöz, egyszerűen visszaszúrunk a papír fonákjára és elkötjük a fonalat.


Ezután már csak a lapok felragasztása és a dísz elhelyezése maradt.





5 megjegyzés:

  1. WOW Betka these are fantastic and your pictures on how you created the frame is awesome you are such an inspiring crafter, superb work.
    hugs
    lorraine x

    VálaszTörlés
  2. Great cards Betka, love the gorgeous frame.

    Donna x

    VálaszTörlés
  3. Oh what fabulous CAS Christmas cards, love the frame you made.

    Thank you for joining us at Simon Says Stamp Wednesday challenge.

    luv
    Debby

    VálaszTörlés
  4. Gorgeous work Betka, thanks for joining us at Heck of a Challenge.

    xx

    VálaszTörlés
  5. Gorgeous Thanks for joining us at a HOAC.
    Chris x

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy nálam jártál és azt is, hogy megosztod velem a véleményed.
Várlak szeretettel máskor is!
(:Betka:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...