2013. jan. 31.

Főzött gyurma - teszteltem

Az utóbbi időben nem sok sikerélményem volt képeslap téren, viszont alkotni muszáj, úgyhogy gyurmáztam. Nem volt konkrét elképzelésem, ezért maradt fehér a gyurma. Utólag viszont lehetetlen szépen befesteni, így lett egy albínó sünikém.




Készülőben


Festetlenül

Szupercakkos tüskék :))


Először 5-6 éve hallottam a főzött gyurmáról, amikor egyik ismerősöm elkészítette a csemetéjének. Bár nagyon tetszett és a receptet is megkaptam, kipróbálatlanul feledésbe merült a dolog. Most viszont, hogy több blogon is belefutottam ebbe a témába, már kénytelen voltam kipróbálni. Sőt...!

Először Orsi receptje szerint, de citromsav és borkősav nélkül készítettem. Az eredmény magával ragadó volt. Frissen jól formázható, egészen vékonyra lehet nyújtani. 2-3 napig bírta zacskóban, aztán már nagyon ragadt.


Só-liszt gyurma hozzávalók:

40 dkg liszt
20 dkg finom só
6 dl víz
2 evőkanál étolaj
(4 teáskanál citromsav, vagy borkősav - elhagyható)

-----------------------------------------------------------------------------------

Másodszor a liszt helyett kukoricakeményítőt használtam (ez saját fejlesztés) és sokkal kisebb mennyiséget kevertem be, már csak az ára miatt is. Egy másik dimenzió nyílt meg előttem. Állagra még rugalmasabb (kicsit emlékeztet a főtt tojásfehérjére:)) és jóval tartósabb gyurma kerekedett belőle, a színe pedig kiszáradva is fehér maradt (a liszttel készített besárgult).

Bal oldali rózsa keményítős,  jobb oldali a liszttel készült gyurmából



Só-keményítő gyurma hozzávalók:

10 dkg kukoricakeményítő
5 dkg finom só
1,5 dl víz
1/2 evőkanál étolaj
1 teáskanál citromsav, vagy borkősav - elhagyható

Arányaiban megegyezik az előzővel, de kezdetnek és próbára ez a mennyiség is elegendő. Egy kisebb zsemle méretű gyurmát kapunk így.






5 nap múlva sem ragad, átgyúrva jól formázható és papírvékonyra lehet nyújtani.

Olvasható felirat


Megszáradva is fehér.

A bal oldali rózsa már kiszárítva, a jobb oldali még friss




Az elkészítés folyamata mindkettőnél ugyanaz. A teflon bevonatú edény jelentősen megkönnyíti az egyenletes főzést és a mosogatást is:

Hidegen elkeverjük a hozzávalókat

Lassú tűzön, folyamatosan kevergetjük

Amikor összeállt,  levesszük a tűzről

Munkalapon langyosra hűtjük

Egynemű masszává gyúrjuk


 Ételszínezővel ilyen szépen színezhető (diónyi mennyiséghez egy csepp)



És még nincs vége :) Amint beszerzem a megfelelő hozzávalót, újabb receptet próbálok ki.



6 megjegyzés:

  1. Ez hihetetlenül jó,még nem is láttam ilyet.Szuper jól megoldottad :-)

    VálaszTörlés
  2. Hűha, mikbe kezdesz! :) Nagyon cuki lett a süni! Várom a többi gyurma bigyót is! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon édes lett a sünikéd!! Száradás után mennyire tartós?

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm lányok :) igyekszem.

    Kata! A tartósságáról egyelőre nem tudok semmit, alig egy hetes az élmény. Úgy tűnik, kiszáradva teljesen tartós lesz, de persze víz nem érheti. Egyébként igazán kemény, nehezen törhető, leginkább olyan, mint a megszáradt fondant.

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. Most ismerkedem, kísérletezem a gyurma ékszerek készítésével.Remélem lesz sikerélményem!!!!Köszönet az információkért!!!!







    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen. Örülök, ha hasznát veszed :)!

      Törlés

Köszönöm, hogy nálam jártál és azt is, hogy megosztod velem a véleményed.
Várlak szeretettel máskor is!
(:Betka:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...