2023. máj. 12.

Remek a hangulatom -tom -tom :)

Esik az eső, de mégis remek a hangulatom, mert ma csak akkor megyek ki a házból ha ahhoz van kedvem. Home office-ban vagyok 😎

Időben keltem, a reggeli rutin után nekiálltam az adminisztrációs feladatoknak, most pedig lazítok kicsit, és "gondozom" a blogom - nagyon ritkán engedhetek meg magamnak ilyen lazulós napot.

Végre arra is van időm, hogy átgondoljam, miként érzem magam a bőrömben. Közel két hónapja, hogy végigvittem a 4 napos szervezettisztító programot, azóta nem mértem magam, de sok pozitív visszajelzést kaptam, és a ruháimon (főként a  nadrágokon) is észrevehető, hogy érdemes volt belevágni! Most a mérleget nézve is látható az eredmény, mert már csak alig 1 kg választ el a tervezett súlytól. 

Mint azt az előző bejegyzésben írtam, nem fogyókúra miatt vágtam bele a DX4-be, hanem a méregtelenítés volt a cél, emellett újra egyensúlyba hozni a testem (és a gondolataimat). Azóta igyekszem figyelni a folyadékbevitelre és némiképp az étkezésre -valamivel több zöldséget/gyümölcsöt fogyasztok-, ha már egyszer elindult egy folyamat.

Másban nem kerekítek nagy feneket a dolognak, ugyanúgy élek és étkezek, mint azelőtt, a sport is kimerül a megállóig való kocogásban. 

Arról nem írtam de eddig mindenki nagy kedvence volt a "sütibogyó", ami szükség esetén segít az éhség leküzdésében, és illatra leginkább vaníliás-citromos sütire emlékeztet. Egyébként glükomannán tartalmú rosttabletta, amiből nekem rengeteg megmaradt, mert egyáltalán nem éheztem a program alatt. Viszont azóta mindig van a táskámban belőle, főleg amikor hosszabb útra megyünk, és bizony jó szolgálatot tett, amikor bírói hibából maratoni hosszú lett az amúgy max. 4 órára tervezett Dog show.

Holnap ismét kiállítás, úgyhogy mindenképp viszek magammal néhányat a szendvicsek mellé 😏.




Ha érdekelnek a termékek, vagy megoldást keresel egy önálló élethez, írj!

Nem munkát kínálok, nem terméket hirdetek, csak eléd teszek egy lehetőséget, amire lehet, hogy most van szükséged.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy nálam jártál és azt is, hogy megosztod velem a véleményed.
Várlak szeretettel máskor is!
(:Betka:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...